Ismét egy számomra nagyon fontos témát ragadok meg, amely eddigi életem szerves részét képezte, képezi és képezni fogja. Ez nem más, mint a vadászat. Számomra ennél fontosabb dolog aligha van.

Édesapám már több mint 30 éve vadászik, mára már az ország egyik talán legszebb apróvadas területének a hivatásos vadásza. Ezen a területen született és élt egyik híres írónk is, aki többek között a Vuk-ot is írta. Fekete István, aki nem tudja, ki ő az kérem, ne olvasson tovább! Nagyon büszke vagyok atyámra, mert ő egy olyan ember, aki tényleg elmondhatja azt, hogy azt csinálja, amit szeret. Ha el tudod érni azt, hogy az lesz a munkád, amit igazán szeretsz, akkor egy percet sem kell dolgoznod soha az életben.

Háromféle vadász létezik: a hús, a trófea és az IGAZI vadász. Ő a harmadik kategóriába tartozik. Neki nem az számít, hogy mindenáron lelőjön, egy vadat megegye, vagy a trófeáját ki tudja tenni a falra, hanem maga a természet, az állatok, hiszen ez a munkája és az élete. Ő felel a megfelelő körülmények megteremtéséért, az állomány javításáért az élelem ellátásért és minden felelősség az övé a vadakkal kapcsolatban. Engem kb. 5 éves koromban vitt ki először vadászni, amikor megszerettette velem ezt az egész varázslatos világot, amely azóta is magával ragad, és a rabjává ejt minden egyes alkalommal, amikor kint vagyok a természetben. Teljesen más: nincsenek problémák, csekkek, hülye emberek, viták, szemét, aljasság és hazugság, csak te a vad és a természet. Eme két nagyszerű dolog elég ahhoz, hogy egy életre beleszeress egy olyan varázslatos környezetbe, amely mindig hűséges, odaadó, őszinte lesz hozzád és mindig szebbnél szebb, jobbnál jobb dolgokkal kápráztat el.

Én lassan már 3 éve, hogy vadász lettem. Amikor a vizsgabiztos kimondta, hogy átmentem és megfelelek, apura gondoltam és arra, hogy milyen büszke lesz rám. Hazaértem és láttam a szemében, hogy soha semminek sem örült jobban, mint annak, hogy a fia hivatalosan is hozzá tartozik. Az egy dolog, hogy megszülettem és papíron ő az apám stb., de hány ilyen ember van?, mind így vagyunk, van, aki még életében nem látta az apját, de amikor már úgy tartozol édesapádhoz, hogy elérte azt, hogy azt szeresd, amit ő és azt is csináld, na, akkor tartozol igazán hozzá.

A társadalomban nagyon sokan gondolják úgy, hogy a vadászat egy kegyetlen dolog, mert megölik az állatokat. Ez valóban így van, de nem azért, mert ehhez van kedvünk. A vadászat, már egy az őskorban kialakult tevékenység, amely a megélhetésről és az élelemszerzésről szólt. Ez máig is részben így van, de több egyéb szereppel is kibővült, csak már élelemszerzés terén nincs akkora jelentősége, mert felváltották a vágóhidak és az állatok háziasítása. Viszont a megélhetésben nagyon fontos szerepe van, ugyanis, amit te megeszel kenyeret vagy húst, ahhoz mezőgazdaság kell, ahol kitermelik az ezekhez szükséges terméket pl.: búza és kukorica, ami hol található? A természetben a vadak között. Ha nem lenne vadászat, úgy elszaporodnának a vadak, hogy olyan mértékű vadkárt okoznának a gazdáknak, hogy nem lenne mit learatniuk így nincs miből kenyeret sütni, és nincs mit enni adni a háziállatoknak, amikből készül a finom ebéd. Mert amikor megeszed a sonkát, a sült csirkét, a hamburgert, akkor örülsz nagyon, hogy jól laksz és milyen finom és nem egy kenyércsücskön kell nyámmognod, de amikor meghallod, hogy vadászok, fúj, gyilkosok bántják szegény állatkákat.

A vadászatnak rengeteg fontos szerepe ismert, de ezt csak a vadászok és azok, akik ismernek vadászokat tudhatják.

Első és legfontosabb szerepe az imént említett vadkármegelőzés. Második szintén fontos szerepe az állományjavítás a selejt, beteg példányok szegmentálása kilövéssel, azért, hogy a szép és erős egyedek tudják tovább szaporítani az állományt. Tehát, amint írtam pár sorral feljebb, nem a hecc kedvéért húzzuk meg a ravaszt. Több egyéb fontos szerepe is van a vadászatnak, de erről, elég, ha csak a vadász emberek tudnak.

Egy vadat nem csak meglőni kell tudni, hanem tisztelni, figyelni és esetleg nevelni. A nevelés alatt arra gondolok, hogy például első találkozáskor kifigyeled, hogy ez az a vad, amely igazi préda lesz, majd egyszer. Viszel neki enni télen, amikor aligha talál élelmet és a fagyos földet kell túrnia egy-egy szem élelemért. Megfigyeled a fejlődését, az élőhelyét, a territóriumát, milyen vad lesz belőle, melyik kategóriába lesz sorolható. Megismered a viselkedését, meglesed szaporodás közben, milyen egyedet választ párjául stb. Ez a vadászat varázsa nem az, hogy kimész, hopp ott van, bumm, aztán megveregeted a válladat, hogy, de ügyes voltál.

Egy ravaszt mindenki meg tud húzni, de egy határt saját magának csak nagyon kevés ember. Tisztelni és becsülni kell a vadat, főleg ha elejtetted, mert ő az életét adta, azért, hogy te neked boldogságot és sikerélményt okozzon.

Az-az ember, aki olyan fegyvereket és eszközöket vásárol magának, amelyekkel esélye nincs a vadnak a túlélésre az a szememben nem vadász, sőt nem is ember az egy pondró. Beszélek itt többet között az éjjellátókról, a félautomata fegyverekről, a mozgásérzékelőkről stb. 

Láttam már nem egy vadászt, aki egy állatra rálőtt ötöt egymás után, és szerencsétlen állat az utolsó lövésnél csuklott össze. Ez az aljasság és a tisztességtelen dolgok ne továbbja. Csak, akkor és tényleg csak is akkor lehetsz büszke magadra, ha az első lövésre szenvedés nélkül múlik ki a vad, ha második lövésre, akkor még megveregetheted a válladat, de már nem akkora büszkeséggel. Viszont, ha a 2. lövés után is szenved az állat vagy sebzett, akkor tényleg nagyon gondolkozz el azon, hogy vadászol-e még tovább vagy leteszed a fegyvert. Amennyiben kettőnél többször húzod meg a ravaszt ugyanarra az állatra, akkor ásd el magad és soha többet még a fűre se merj rá lépni, mert annál mocskosabb dolog nincs és nem, hogy vadásznak, de élőlénynek sem vagy nevezhető, inkább egy darab ürülékhez hasonlítanálak.

Minden vadász érje, be azzal, amit a természet felkínál neki és örüljön, annak az egy kacsának, vagy nyúlnak is, amit elejtett. Egy évben egy nagyvadból legyen neki elég egy, nem több. Apróvadból lehet többet is kívánni, de ott is meg kell húzni azt a bizonyos határt, ahol már elég.

Itt le is zárnám a témát és egy gyönyörű szép gondolattal búcsúznék el, amely szerint élem vadász életemet:

"Akármilyen is a vadász, először legyen - ember! Ember, akit nem az ölés, a pusztítás élvezete hajt, hanem csak a golyóra érett, selejtezendő vagy életveszélyesen támadó vadra emel fegyvert, vagy pedig a tudományos ismeret, gyűjtés sarkallja, és akinek biztosan hordó fegyvere csak akkor dörren, ha a célgömb a vad testének azt a pontját takarja, ahol a golyó villámcsapásként teríti le az állatot... Akinek szívós kitartása, fáradhatatlansága, bátorsága - szerénység mögött rejtőzik, és akinek soraiból a természet és minden élőlény: ember és állat iránt meleg szeretet árad."  Róna István író